Choices - High School Story Book 2

Húha, ebben a részben rendesen összecsaptak a fejünk felett a hullámok... Kezdődött azzal, hogy a sulis tévé, amit ebben a szemeszterben indítottak, rögtön az első adással egy lavinát indított el.... Maria vezette, Michael segítségével, de valami okból kifolyólag az élő adásban láthattuk, amint az igazgató nő, Ms Hughs a fiúk edzőjével kavar, az iskolában! Premier plánban... Az iskola másik vezetője, Isa, akit utálok nagyon, rögtön a tettek mezejére lépett... átvette a tévét, a fent említett tanárok pedig el lettek küldve. :-(

Folytatódott azzal, hogy nem volt elég keret mindhárom tevékenységre (szurkolócsapat, zenekar, csak a kosárlabdára - amibe ebben a szemeszterben lépett be Arriane is) ezért egy téli karnevál keretében próbált az iskola némi pénzt összegyűjteni. Ami szépen is ment egészen addig, amíg Luis egy kisebb sérülést nem szenvedett :-(

Amiben persze Aiden-t tették felelőssé, mert az ő standjánál történt a baj. Aminek következményeképpen felfüggesztették! Arriane meglátogatja a fiút otthon, és a szülei roppant kimérten és hűvösen beszélnek vele, egyáltalán nem kedvelik őt. Tulajdonképp őt okolják, amiért Aiden mostanában nem koncentrált a zenére... -.-" A fiú szobafogságot is kapott, és nem is engedik beszélni a lánnyal... végül pár szót tudnak azért váltani. 

A diri tovább folytatja gonoszkodását, és a befolyt összeget a karneválról Luis kórházi kezelésére fordítja. Állítólag. Plusz a saját öccsét veszi fel új edzőnek, aki viszont nem igen ért hozzá...

Alább spoilersebb rész jön! 
.
.
.
.
Túl sok minden lesz gyanús, így a csipet-csapat elkezd nyomozni Isa után, és végül kiderül, hogy a testvére zaklatta levélben, és megfenyegette őt, így lett ő az új edző az iskolában. Kiderül továbbá, hogy a kedves igazgató nő több helyen is dolgozott, mindenhol más névvel. És mindenhonnan botrányos volt a távozása... Értsd: sikkasztás, csalás, pénzlopás... Maria-ék betörnek az irodába, és kinyomozzák legutóbbi munkahelyét, ami San Franciscoba vezet *_*


Itt faggatóznak a diákok, ám kompromisszumot kell kötniük: ha segítenek egy főzőshow-t leforgatni, akkor segítenek adatokat szolgáltatni Isaról. Így Arriane és Emma részt vesz egy szuper vidám főzőműsorban :D 
Ebben a részben elmélyül Aiden és Arriane kapcsolata *-* Végre hivatalosan is járni kezdnek! Olyan cukik együtt! ❤❤❤❤


Viszont bosszantó, hogy sok fontosabb esetben megint csak gyémántokkal tudtam volna dönteni :-( Pl. ilyen-olyan kirándulás, vagy a fent említett ms. Hughs igazgató marasztalása a suliban... :-( Mert ha ügyes az ember, és spórolgat szépen, akkor előbb utóbb 1-2 fontosabb döntést megtud hozni a megspórolt gyémántjaiból. Vagy épp a hőn áhított ruhát megtudja venni. (pl. végül megvettem a tűzpiros ruhát+bőrdzseki kombót :D )
A végén minden happy volt, de nem fejtem ki bővebben, mert hátha valaki épp ezt játssza, és azért 1-2 dolgot meghagyok. :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések