Rejtélyes történetek I. - írásaim 2007-ből

Rejtélyes történetek I.

Avagy hogyan lesz Lillyből megmentő

Kép Forrás

A fővárosban élt egyszer egy fiatal lány, magányosan egy albérletben. Lilly Rose-nak hívták, alacsony termetű, hosszú, barna hajú teremtés volt, a húszas évei elején járt. Egy nap rosszat álmodott, melyet nem igazán tudott megfejteni... furcsának, ugyanakkor mégis ismerősnek vélte a dolgokat. Álmában egy másik életben volt, ahol ember feletti képességgel rendelkezett, de ezúttal valahogy cserbenhagyta őt az ereje…

Amint felébredt, felült az ágyában, majd tisztázta magában, hogy ez csak a késő esti nassolás eredménye lehet, és hogy semmi baj nincs. A fürdőszobába érve meglátta kialvatlan arcát a tükörben, majd egy sóhajtással nyugtázta, hogy ma sem nyerne szépségversenyt. Na, nem minta akart volna jelentkezni akár egyre is. Végül elkészült, még megitta az enyhén forró cappuccinóját és elindult sietve az egyetemre. Kabátját csak út közben vette fel, de nem is volt igazán szüksége rá, már majdnem május volt, ámbár még elég szeszélyes volt az időjárás. Aznap sokáig bent maradt és mire elindult volna kifelé, már besötétedett. Hazafelé úton ismét eszébe jutott, amit az éjjel álmodott…Hosszasan elmélkedett, aztán egyszer csak zajt hallott az utca másik oldalán… Gondolta odamegy és segít. Így is tett, és látta, hogy egy idős hölgy táskáját lopta el egy tolvaj; 

nem is kellett több, fogta magát Lilly és utána futott, majd egy-két perc múlva egy zsákutcában találta magát, így nem volt nehéz visszaszerezni a táskát, ami ott hevert a földön, de a tolvajnak semmi nyoma nem volt és eltűnt -Hm, érdekes – mondta, majd visszaadta a néninek a táskáját, aki apró termetével, és feltűzött őszes hajával olyan ismerősnek tűnt, de nem tudta hova tenni a dolgot…mintha álmában már látta volna! A néni nagyon megörült, hogy ismét kezében tarthatja a táskáját és megköszönte a bátor lánynak a segítségét. Cserébe keresgélni kezdett a táskájában, és egy medált vett elő melynek közepén egy vörös kő volt, ami egy csepp formáját vette fel, majd a lány felé tartotta . A hold fényében elbűvölte a kő csillogása, olyan szép volt. lehetséges volna, hogy ez igazi rubinból van?

-Tessék bátor Lilly. Ez a tiéd! – a lány zavarában nem tudott mit mondani, egyre csak az járt az eszében hogy ki ez a néni és egyáltalán honnan tudja a nevét?

-Mary Louise a nevem és már vártalak.- öhm, én ezt nem fogadhatom el!

-Ez a sors, Lilly és ez a különleges nyaklánc téged illet! Megmentettél engem! Ennek a láncnak mágikus ereje van, ami megvéd a rossz erőktől és a jó cél érdekében használhatod is, segítségedre lesz. Te vagy a kiválasztott! – a lány semmit sem értett az idegen hölgy szavaiból.- ez lenne az álmom mondani valója? Nem értem! - Teljesen kétségbe esett és letérdelt az aszfaltos járda szegélyre.

-Tudom, furcsa, hogy ez pont veled történik meg, és hogy már napok óta nem tudsz aludni, ugye? Nos, mindez azért van, mert a Sötét erők Birodalma el akarja pusztítani az Ártatlan lelkek Birodalmát és a Királynő a fogságukban van! Szorít az idő És csak te vagy képes megmenteni őket!

- Hogy én? De én csak egy egyetemista lány vagyok, aki nem ért semmit ebből, ez egészből! 

- A nyaklánc segítségével ki tudod nyitni az idők kapuját, ami másmilyen világ, mint ahol most élsz. Pont olyan, mint amilyet álmodban is láttál. Álmodban azért hagyott cserben az erőd, mert a jelenlegi helyzetre így próbált utalni a tudatalattid.

 – De hogy tudnék segíteni?

– Nos. Először is vedd fel a nyakéket! – egy gyors mozdulattal Lilly felvette a nyakláncot és abban a pillanatban a benne levő kő elkezdett világítani, majd abbahagyta.

– Most mi történt?

 – A kő bebizonyította, hogy te vagy a kiválasztott és csak te leszel képes megmenteni az Ártatlan Lelkek Birodalmát és a Királynőt!  Nem kell mást tenned, mint holnap napnyugtakor elmenned a város széli patakhoz, ahol azt kell mondanod,a kőnek, hogy ”mutasd meg az idők kapuját ahol be kell lépnem” és akkor meg fog jelenni egy nagykapu , ahol be kell illeszteni a láncot, amíg kinyílik az ajtó. De ne felejtsd el kivenni, amint átérsz! Mert bajt hozhat a te világodra, ha nyitva hagyod a kaput!

 - Képes leszek rá?

 – Természetesen! Csak bízz magadban! De most menj, mert holnap korán kell kelned és vizsgáznod is kell még.

 – TÉNYLEG!  - csapott a homlokára - Köszönöm, hogy tetszett szólni! És megteszek minden tőlem telhetőt! – De mire rápillantott Lilly Mary nénire, aki hirtelen eltűnt, de még halkan azt felelte:

 - köszönöm Lilly!

Másnap reggel – pénteken – Rose fáradtabban ébredt a sokévi átlagnál, de már legalább nem gyötörték a rémálmai. Kiment a fürdőszobába, és ahogy a hosszú haját fésülte meglátta nyakában a medált, amely vörös kővel volt ellátva…

- mégsem álom volt. – suttogta halkan, majd felöltözött és átnézte a vizsgára a tételeit, majd elindult. Aznap korábban végzett,. Kiválóan felelt és büszke is volt magára a jó eredmény miatt. Úton hazafelé arra ment, amerre tegnap este járt és eszébe jutott a küldetése.

– Meg tudom csinálni! Meg kell mentenem az Ártatlan Lelkek Birodalmát és a Királynőt! – Gyorsan hazament, majd útja a város széli patakhoz vezetett.

Amint odaért, már napnyugta volt, így kérte a követ, mutassa meg neki az idők kapuját. Ahogy kimondta, az ajtó meg is jelent, és Lilly beleillesztette a követ a zárba és az kinyílt.. A túloldalon vakító fények látszódtak és csodaszép napsütés. majd kivette a követ és az ajtó bezárult. Amint elindult, minden olyan volt, mint ahogy álmában is látta, de ahogy beljebb ment, minden olyan szürke és hideg lett... Lilly meg is ijedt kissé, de félelme nem tartott soká, próbálta megőrizni a nyugalmát. Látta, hogy a fák levelei kiszáradtak, és tűz nyomai sokfelé szétterjedtek már. 

- Ezt nem hagyhatom! – mondta. És egyszer csak a hétköznapi ruhája átváltozott harci öltözetté; lettek fegyverei, és erősnek érezte magát. Elindult hát az erdő belseje felé. Már nem kellett sok ahhoz, hogy besötétedjen, és tudta, hogy nem biztonságos egyedül mászkálnia. megállt végül, és segítséget kért Lilly a medáliontól:

- találj nekem egy bátor embert, aki segít a küldetésem végrehajtásban és vigyáz rám! – Nem kellett sokáig várnia, azon nyomban előtűnt egy ifjú harcos, aki magas termetével, jóképű, férfias vonásaival és hosszú hajával teljesen elbűvölte Lillyt.

– Szervusz, kedves idegen! – szólította meg a harcos Rose-t, majd meghajolt előtte és kezet csókolt neki. Úgy állt előtte az erdő közepén, mintha nem éppen a semmiből jött volna elő.

- Szia, kedves harcos!

– Hallom hívtál, hát itt vagyok!

– Nos...- kissé elpirult kalandorunk, épp, hogy nem lett rákvörös, ám így is érezte, hogy pirosba borul az arca.

- Igen, mert nem tudtam, hogy merre menjek, és egyedül nem tudom teljesíteni a küldetésem.. JAJ! De modortalan vagyok. A nevem Lilly Rose.

– Örülök, hogy megismerhettelek – és kacsintott egyet Lilly felé

- az én nevem pedig Wolf Young. A jók megmentője. – Mellesleg Wolfnak is megakadt a szeme a bájos Lillyn… néhány másodperc kínos csend után útnak indultak. Wolf mutatta az utat, majd később azt javasolta, hogy pihenjenek le, mert sötétedéskor nem célszerű az erdő bentebbi részébe menni. Így megpihentek és tüzet raktak, és az erdő gyümölcseiből ettek, ami még épp maradt. Aztán Lilly elmesélte küldetése célját, majd lepihent. Wolf a tűz mellett őrködött és nézte az alvó lányt.

Másnap reggel folytatták útjukat, majd nem sokkal később találtak egy megsebzett farkas-kutyakölyköt. Rozsdaszínű bundáját vörös sebek tarkították.

– Te jó ég! Mi lelhette szegényt? – Kérdezte Lilly.

– A gonosz erők katonái bántották ezt a kutyát! Uralkodni akarnak felettünk és mindenáron hatalomra akarnak szert tenni! Bármi áron! Ez a jelszó! Nem hagytuk magunkat, és ezért támadtak meg minket, fosztogatnak a környéken, és leégették az erdőink nagy részét, állatokat ölnek le és nem hagyják abba, amíg nem érik el a céljukat! Felháborító!

– A hallottak után Lilly odahajolt a megsebzett kölyökhöz és ekkor hirtelen elkezdett világítani a nyakékének a köve és a kutya csodával határos módon kezdett meggyógyulni!

- Bámulatos! Legyen a neve Hero, amiért ilyen bátran próbált szembeszállni az ellenséggel! – Javasolta Wolf, és megsimogatta a kutyus feje búbját, majd így hárman mentek tovább.

- Látom hatalmas erő birtokában, vagy, és ez nem más, mint a szeretet és az önzetlenség! Ezért talált rád a vörös kő lelke is! – Mondta Wolf, aki büszke volt a lányra.

-bizonyára.. – mondta Lilly megszeppenve .- Pár perccel később gondolt egyet és megkérdezte Wolfot:

- Amikor átléptem az idők kapuján, akkor átváltozott a hétköznapi ruhám és ilyen harcos kinézetem lett.. és lettek fegyvereim is. – látom.

– csak az a baj, hogy nem tudom használni őket… esetleg segítenél megtanítani, hogyan kell használni ezt az íjat és a tőrt?

– Persze! Egy ilyen csinos hölgynek meg kell védenie magát. Nos amint láthatod, nekem is van íjam, csak ez valamivel nagyobb. Elsőnek ezt mutatom meg, hogy hogyan kell használni.

- Rendben! –

Látod azt a fát?

– Igen.

– Nos, ott van még pár épen maradt alma. Azt kellene célba venned. Menni fog?

– Dehát olyan nagy a távolság! Nem sok esélyem van eltalálni...De azért megpróbálom! – És avval a mozdulattal célba vette, és végül telibe is találta az almát.

– Azt a mindenit! De ügyes vagy! – Mondta Wolf, aki szemmel láthatóan meglepődött Lilly ügyességén.

–Ezt nem értem, hogy sikerült elsőre, de örülök neki. Biztosan mázlim volt.

– Jó tanítvány vagy! Ezt bóknak szántam! Most a tőr dobását kell elsajátítanod, de szerintem ez sem fog gondot okozni - És csakugyan nem tévedett Wolf, mert Lilly ismét jól vizsgázott, a tőr szélsebesen repült el oda, ahova ki lett tűzve...

– Mondd, Lilly, te egész biztos nem tudtál bánni ezekkel a fegyverekkel ezelőtt?

– Nem! Én csak egy átlagos egyetemista lány vagyok! Én shoppingolni szoktam meg csajos bulikra járni... Ahonnan én jövök, ott nincs ilyen hobbija a korombeli lányoknak.

– Majd elkezdtek nevetni. – Pár perc elteltével Wolf nem bírta ki, hogy meg ne kérdezze Lillytől:

- Mondd mi az az egyetem? Az valami palota?

– Hát nem egészen! Az igaz, hogy nagy épület, de nem azt a szerepet tölti be, mint a palota. Tudod, oda a diákok járnak, hogy tanulhassanak az okos tanároktól!

– Értem! Akkor biztos hasznos lehet! - Jó sokáig mentek az erdőben, amikor egyszer csak vége lett, és egy macskaköves útra tévedtek. Majd Hero, a kutya morogni kezdett, és nagyon nyugtalanná vált.

– Valami baj van! – Mondták egyszerre és csakugyan igazuk volt: Megjelent két furcsa ember, akik a Sötét Birodalom emberei lehettek.

– Megállni! Mit kerestek itt a mi területünkön?! Hogy merészeltek az engedélyünk nélkül erre kolbászolni? ŐRSÉG! VIGYÉTEK ŐKET!

– Hazugság! Ez a Tiszta lelkűek Birodalma, csak ti leégettétek a földjeinket, hogy ne élhessünk boldogan!

- Elhallgass! – Majd hirtelen vagy egy tucat őr lépett elő a semmiből. És elhurcolták őket. A medál ezúttal nem tudott segíteni rajtuk..

Valamikor később,  amikor magukhoz tértek, egy cellában találták magukat.

– Jól vagy? – Kérdezték egymástól.

– Persze, de lehetne jobb is. –Mondta Wolf, aki kinézett a cella rácsai között és látta, hogy Hero is itt van csak meg van kötve.

– Nézd! Hero is jól van szerencsére!

– Tényleg! Legalább nem kell megkeresnünk. Megkönnyebbültek Lillyék.

– Hogyan menekülhetnénk meg? Ezek bármire képesek! Ráadásul a nyaklánc sem működik! – Mondta szomorúan Lilly.

– Ne légy szomorú! Nem a kő a lényeg! A benned rejlő jóság és a szeretet az, ami majd ki fog juttatni minket!

– Azt mondod?

– Igen! – Lilly összeszedte magát és erősen koncentrált a kövére, és nem érdekelte őt a fekete erők ereje és addig- addig próbálkozott, hogy sikerült életet lehelnie a medálba és az ismét világított.

– Meg kell mentenünk az Ártatlan lelkek Királynőjét! Rá kell fókuszálnod, hátha itt van a közelben!

– Megpróbálom! – Mondta Lilly és lelki szemei elé képzelte a Királynőt… Nem telt bele sok idő és egy hologram jelent meg.

- Királynő! – Mondták boldogan!

– Üdv nektek, kedves ifjak! Szorít minket az idő. És alig van erőm… meg kell mentenetek a Birodalmat, hogy a jó győzhessen, és a rossz elnyerje büntetését! Itt vagyok ettől a cellától nem messze, de vigyázzatok, nagy a túlerő, csak okosan! – Erre észrevette a fiú, hogy van a lány hajában egy cellát is remekül nyitó hajtűje, és hipp-hopp, már kint is voltak a cella túloldalán.

- Siessünk!

A terep biztonságosnak tűnt, de nem sokáig, hirtelen megjelent két őr és útjukat akarták állni… végül csak Lillyék kerültek ki győztesen.

– Megcsináltuk! Éljen! –és puszit nyomott Wolf arcára. De aztán rögtön elpirult tőle.

- Ne örülj még nem nyertük meg a háborút ez csak egy csata volt! Legyünk résen!

– Rendben. – Majd elindultak a Királynő megmentésére. Amikor kiértek az udvarra, váratlanul további  őrök társasága várta őket, fegyvereik rájuk szegeződött. Lilly és Hero jól védte a támadásokat, de Wolf megsebesült a jobb vállán és a földre rogyott, de nem adta fel,  továbbra is harcolt, amíg végül győztek és ki tudták szabadítani a királynőt.

– Jól vagy? – Kérdezte Lilly aggódó tekintettel Wolftól. Majd a szeretet erejével meggyógyította a sebét, amit egy nyílvessző okozott.

– Megmentetted az életem! – Mondta Wolf és átkarolta Lillyt, majd megcsókolta hálája jeléül.

.- Köszönöm, hogy megmentettetek engem! – Mondta közben a Királynő. – Ismét helyreállt a rend, a rossz elnyeri méltó büntetését, hála nektek!

Az erdő ismét kizöldült, csodálatos délutáni idő lett, az állatok is biztonságban élhettek ezután . A nap ismét fent ragyogott az égen és minden ember boldogan élhetett. Az idő közben lejárt, a küldetés sikeres volt. Wolf elkísérte Lillyt a város széli patakhoz, ahol még egyszer utoljára átölelték egymást, majd megnyílt az idők kapuja, és Lilly könnyes búcsút vett Wolftól és hazatért...

   Reggel van, csörgött az ébresztő.

-ÁÁÁ! – Mondta Lilly – Elaludtam! Ma péntek van és elkésem a vizsgámról!!!! – legalábbis ebben a tudatban volt Lilly… Nagy hévvel sietett a suli bejáratához, amikor összeütközött egy ismerős idegennel, és a tételei a földre hullottak.

– Bocsánat – Mondta Lilly. – Csak nagyon sietek.

– Semmi baj, én nem figyeltem. – És amint Lilly felismerte a hangját és pillantást vetett a fiatal srác arcára, és ismét kiesett minden a kezéből.

- Wolf! Te vagy az???  És hogyan lehetséges ez?

– Igen én vagyok az! – Felelte Wolf  és annyira megörült neki, hogy a nyakába ugrott és megcsókolták egymást, Aztán Lillynek eszébe jutott, hogy már levizsgázott, de akkor vajon miért felejtette el? Majd megjelent Mary néni.

– Sziasztok! Láttam, hogy a küldetés sikerrel járt!

– Hát nem álmodtam? – Nem! Ott harcoltál hősiesen! Csak az időutazás „mellékhatása” lehetett, ezért nem emlékeztél az elmúlt napra.

– Wolf annyira hiányolt téged, hogy a te világodba szeretett volna élni veled! A királynő elfogadta Wolf kérését és Lilly világában találta magát. – Mondta Mary Louis Néni.

– Már azt hittem, hogy soha nem láthatlak viszont! – Hüppögte Lilly, aki leírhatatlanul boldognak érezte magát.

– Melletted nem fogok unatkozni – Mondta Lilly és megfogta kedvese kezét .

-Legalább már tudom, hogy néz ki az egyetem. – Mondta nevetve Wolf.

– Na, most már mennem kell. – Mondta Mary Louise.

– Vár a királynő.

– És csak most értette meg Lilly hogy milyen fontos volt ez a küldetés. Mary néni eltűnt, de a hangja még jól hallható volt:

- Éljetek boldogan! Soha nem fogunk elfelejteni titeket. 

Lilly megfogta a vörös köves nyakékét, és betette a széfbe, így az mindig biztonságban volt. Sokat köszönhetett neki, s ezt ő is tudta. Egy évvel később befejezte  a sulit és Wolf megkérte a kezét, akinek ez volt élete egyik legszebb napja. Boldogan és nagy szerelemben éltek és a mai napig is emlékeznek arra a bizonyos küldetésre, ami összehozta őket.

THE END

...

U.I.: tudom, hogy kicsit meseszerű, és olykor szemöldök ráncoló az írásom, de ez több, mint tíz éve íródott. Ráadásul ez volt az első irományom! :-) Olyan jó, hogy megtaláltam a jegyzeteim között! :-) Majd átszaladok még rajta, és javítok pár dolgot. Hátha mai szemmel kicsit izgalmasabb lesz a történet. Ami hatással volt rám, amikor ezt írtam: lapozgatós szerepjáték könyvek, valamint régebbi sorozatok ( Bűbájos Boszorkák, Hercules, Xena, vagyis a sötét középkor szereplői) .