Kedvenc papír-írószer kellékeim

 Azt hiszem, aki ismer az tudja, hogy a könyvek és a rajzolás mellett a Bullet Journal és az írószerek felhalmozása is jellemez. :D Arra gondoltam, összeszedek pár dolgot, amit elég gyakran használok és a szívem csücskei! 

Mivel Londonban élek, nem tudom, hogy minden itt felsorolt dolog kapható-e otthon is, de igyekszem megkeresni a hazai boltok linkjeit is. Vagy hozzá hasonló terméket belinkelni. Írok árakat is melléjük, de én nem garantálom, hogy később is ennyibe fognak kerülni, szóval érdemes alaposan ellenőrizni az adott oldalt rendelés előtt! ;-) 


✨T O L L A K | K I J E L Ö L Ő K | F I L C E K

❤❤❤

ClenaEnergel pen 0.5






Sokáig nem szerettem tollat használni íráshoz, mert vagy nem fogott szépen, vagy maszatolt, vagy nem tudtam vele szépen írni. Szóval mindig volt valami. Aztán egyik nap a planner közösségben felfigyeltem a Clena Energel tollra (meg sok másra is, majd alább kifejtem :D). Ez a toll egyszerűen csodás! És ez nem túlzás. Nem elég, hogy újrahasznosított alapanyagokból készült, de ez a japán csoda nem maszatol, és menet közben szárad meg a tinta, ezt garantálom! Azóta már beszereztem magamnak egyet rózsaszínben is, sőt, a férjemnek is ajándékoztam egy kéket. :) Jut eszembe, kell vennem bele tollbetétet, mert olyan sokat írtam vele, hogy kifogyott! :D Na tessék... Hú, és milyen szuperül lehet vele rejtvényt fejteni!
Lelőhelyek:

Magyarországon: Sajna pont ugyanilyet nem találtam, csak hasonlót: Pentel EnerGel 0.7-es zselés tollat. 999Ft/db

Én innen vettem:
Pentel EnerGel Clena Retractable Liquid Gel Pen 0.5
£3.99 (folyton fentebb megy az ára, szerintem én még olcsóbban vettem)

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


Zebra Mildliner







Még egy hype-olt elem, a Zebra féle mildlinerek, avagy a pasztell árnyalattól kicsit sötétebb szövegkijelölők. Szintén matricás körökben halllottam róla, és bár sokáig nem akartam én is beszállni az új őrületbe, be kell valljam, egész jók! (ráadásul kétvégű ám!) És épp akciósan jutottam hozzájuk! ;-) (egyébként jó drága, ahogy elnézem, ez otthon sincs másként 😔)


Lelőhelyek:

Magyarországon:
2 984 Ft/szett
vagy 605 FT/db (kipróbálásra 1 szín vásárlása)

Én innen vettem:
eredetileg a Morrisonsból, de online nem találtam már meg készleten.
£5

£9.66/pasztell szett
£6.00/neon szett

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


Winsor & Newton filctollak



Ez abszolút szerelem. Évek óta gyűjtöm őket. Nem olcsó, viszont sokáig kitart. Bár ha sokkal gyakrabban használnám, valószínűleg már legalább a fele kifogyott volna. Imádom a színvilágát, azt, hogy lehet vele rétegelni, szépen árnyékolni. Szóval új szintre emeli a filctoll fogalmát. 

Plusz tulajdonság, hogy kétvégű ez a csoda *-* (finom, hegyes tollvég, valamint vágott a nagyobb területek színezéséhez) Ráadásul van a promarker és a brushmarker típus, utóbbi ecsetszerű, személy szerint jobban szeretem. A promarkereket inkább a vékonyabb és kisebb felületekhez szoktam használni, az ecset végűt pedig nagyobb felület kitöltéséhez. Plusz az árnyékolás, valamint a színek keverését/átmenetét is könnyebb vele kivitelezni.





Csak egy példa az árnyékolásra:



Lelőhelyek:

Magyarországon:
999 Ft/db
szettben változó: 5.190 Ft/6 db
10.990 Ft/12 db

Én innen vettem:
HobbyCraft webáruház
£23.00/ 12db-os szett |szürke

valamint
£9.51/6db-os szett | bőrtónusok

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Stabilo Boss mini szövegkijelölők
BOSS MINI PASTELLOVE


Fogalmam sincs, hogy mikor vettem, de már évek óta nyüstölöm őket, és még mindig ugyanolyan jó állapotban vannak, mintha csak tegnap vettem volna őket! 

Lelőhelyek:

Magyarországon:
2 469 Ft/szett

Én innen vettem:
(nem vagyok biztos benne, mert jó régen volt)
De itt is kapható:
£5.74

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Luxor PASTELiter



És itt a jó példa, hogy nem feltétlen kell, hogy ismertebb márkáról legyen szó, és mégis remekül megállja a helyét. Ezt a szettet 1 fontért vettem mindössze.

Lelőhelyek:

Magyarországon:
999Ft/szett

Én innen vettem:
Poundland (bár már nem látni a weboldalon)
£1/szett!

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Fekete tűhegyű filcek

STA pigment liner




Hirtelen nem akadt kezem ügyébe a teljes szett, de azért itt van egy friss kép róluk. :) Imádom! Amazonról rendeltem, nem volt drága, és többféle vastagságúak a filcek. Ezekre is igaz, hogy nem maszatolódnak. Nagyon hasznos tud lenni.

Lelőhelyek:

Magyarországon:
(csak hasonlót sikerült találni, bár innen is kifogyott a készlet)
4.990 Ft

Esetleg egy másik szett::
3.990 Ft

Én innen vettem:
£7.99/ 10 db-os szett (innen sajnos elfogyott)

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

fehér és színes zselés tollak





Egy ideje már keresem a tökéletes fehér tollat, de egyelőre még nem találtam meg. Van a készletemben 3 db Gelly Roll fehér toll, ami fekete felületen kiválóan működik, de pl. egy színes rajzom dekorálásához már nem lenne jó, mert nem látszódna rendesen. :/ Aztán van még PA Gel Pen szettem, ez tartalmaz egy fehér, egy ezüst és egy arany színű zseléstollat. Ugyanaz a helyzet velük is, mint a Gelly Roll esetében, jobb szeretik a sötét felületet.* És van egy vastag hegyű filc szettem is, na ez bárhol megállja a helyét! Lásd a fenti képet, rajzolgattam a füzetem hátlapjára. :D 

* van még egy:+1 uni POSCA fehér tollam is, bár ez inkább opálosabb hatású. /nincs a képen/


Lelőhelyek:

Magyarországon:
479 Ft/db
1359 Ft

Én innen vettem:
📎 Gelly Roll: etsy shop -> BusyBeePlannerStudio
£5.25/3 db-os szett
📎 PA Gel Pen UK-s amazon
£2.99/ szett
📎 vastagon fogó filcek: Poundland vagy Wilko
£1-2 lehetett/szett

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Kinyithatós vízfesték paletta


Idén kaptam rá a vízfestékkel alkotásra. Nagyon hasznos tud lenni, hogy kis helyen is elfér, és ilyen lapozgatós. :) Az ecset részét pedig csak fel kell tölteni vízzel, és mehet is a móka! :) 

Lelőhelyek:

Magyarországon:
ilyesmit pont nem láttam, de biztos akad hasonló :)

Én innen vettem:
$ 11.80 USD/18 féle szín
De van az UK-s amazonon is 
£16.99/42 szín! ez azért nagyon jó ár!
víztartályos/tölthető ecset hozzá (amit csak fel kell tölteni) LELŐHELY:
£4.99/ szett

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


N Y O M D A/P E C S É T E L Ő  S Z E T T E K


Van többféle manapság, ki erre, ki arra esküszik inkább. Van pár darab szilikonos pecsételőm/bélyegzőm, őket  egy átlátszó kemény műanyag alapra (akril blokk) kell ráhelyezni, és vele együtt használni. Az az előnye, hogy pontosan látni, hogy hova fogod nyomdázni. 








És van a sima változat is. :) Itt az a hátránya, hogy nem látni előre a pontos helyét, de ha alapos az ember, azért nagyon nem lőhet mellé. :)


Lelőhelyek:

Magyarországon:
❤  nyomdaszettek/szilikonbélyegzők

❤ akril blokk/akril tömb

Én innen vettem:
❤ a nyomdaszetteket
már nincs készleten
Clear Book Stamps
£2.00
Vintage Wooden Rubber Stamps
£11.99
Plusz mikor hol (HobbyCraft, Lidl, Poundland stb.)

akril blokk/vagy akril tömb szilikonbélyegzéshez
£8.38/3 db-os szett, különböző nagyságúak

❤ A tintákat a nyomdaszettekhez:

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


E G Y É B  H A S Z N O S  D A R A B O K


kézi hatlyukú lyukasztó
Rapesco



Mióta van plannerem (personal size) vagyis tervezőm, azóta szükségem van erre a szuper hasznos 6-os lyukasztóra.  Persze vettem külön előre legyártott lapokat is bele, de ha úgy tartja kedvem, akkor kreatívkodhatok kicsit :) Bónusz: feliratozható névtábla (így tuti senki nem veszi el, ha látja rajta a neved! :D)


❤❤❤❤❤❤❤❤❤
 
Irattartó csipesz



Egy másik nagyon nagyon hasznos eleme a planner létnek. Tervezés közben csak odacsiptetetm a napló oldalához, és egyben tartja a lapokat. És persze rose gold színű *-*


Lelőhelyek:

Magyarországon:
változó árak

Én innen vettem:
£4.49/szett

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


Papírvágó 


Hasznos, ha sokat kell darabolni, és szeretnél lehetőleg egyenes vonalakat vágni. 


❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Újrahasználható matrica tartó füzet


Egészen pár nappal ezelőttig nem is hittem, mennyire hasznos lesz ez a kis füzetecske. Aztán rendet raktam a matricáim között, és rengeteg - és ez nem túlzás - kinyomtatott matricám volt itt-ott elkallódva, ráadásul már a feléről el is feledkeztem... No de, van ez a füzetecske, és hála neki, már átlátható a gyűjteményem! :) YAY!


Lelőhelyek:

Magyarországon:

feltételezem, hogy nagyobb papírboltokban lehet kapni (neten csak pár oldalas vátlozatot láttam)

Én innen vettem:

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

B U L L E T  J O U R N A L O K | P  L A N N E R E K


Bullet Journal


Az idei az első alkalom, mikor valódi BuJot használok, és nagyon megvagyok vele elégedve. *-* Az ember nincs röghöz kötve vele, mert nincs előre bedátumozva, pöttyezett lapok jellemzik a naplót, telejesen szabad kezet adva a használójának. ^_^ Őt a Stationery Island forgalmazza.  Eredetileg sima rózsaszínű volt, de én adtam neki egy új kinézetet.



Lelőhelyek:

Magyarországon:
Biztos kapni sok papírboltban

Én innen vettem:
UK-s amazon | Stationery Island 
(de pont ma vált szét a kötés... ugh. Igaz, hogy jól kihasználtam minden lapját, de akkor sem szabadna szétesnie o.O)
£10.99

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


Bullet Journal 2.0.




Ő lesz a következő évi BuJom. Valamivel jobb a minősége a fentinél. Már nagyon várom, hogy belakhassam! A Papershire webshopból vettem remek áron. Ugyanis szépséghibás, így levolt árazva. Bár én semmi hibát nem fedeztem fel rajta.


Lelőhelyek:

Én innen vettem:

❤❤❤❤❤❤❤❤❤


Archer & Olive Journal


Na tessék, még egy agyon hype-olt márka... De akcióban volt, (20% lejött belőle, és itt nagyot spóroltam rajta) így adtam neki egy esélyt. Szerintem őt is jövőre fogom használni. *-*

Lelőhelyek:

Magyarországon:
nem találtam

Én innen vettem:
£26.00 (UK viszonylatban itt a legolcsóbb, máshol 1-2 fonttal drágábbak)

de itt az eredeti weboldaluk:
$ 32.00 és a határ a csillagos ég

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Planner | Personal size



Első alkalom, hogy plannert használok, és nagyon hasznos. Tetszik, hogy nem foglal sok helyet, és nagyon egyedi, abszolút az én igényeimnek megfelelően tudom igazítani. 

Lelőhelyek:

Magyarországon:
Nem pont ilyesmi, de tervezőnek tervező :) 

Én innen vettem:

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Mini Planner




Az a helyzet, hogy ő aztán tényleg egy impulzus vásárlás eredménye volt... De annyira szép! És már használatba is vettem! Naplónak használom, és akár ki is hagyhatok napokat, senki sem fogja leellenőrizni. Mivel ez sincs előre bedátumozva, itt sem megy kárba egy oldal sem!


Lelőhelyek:

Magyarországon:
nem hiszem, hogy otthon kapható

Én innen vettem:
Rose Gold Constellations Leather Planner
£13
de már kiderült, hogy fent van sok más helyen is.
pl. Aliexpress
vagy itt:
Sale price
£15.11 GBP

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

Egy kis összkép ^_^



❤❤❤❤❤❤❤❤❤


W A S H I  T A  P E



Oh, majdnem elfelejtettem a washi tape-eket (dekortapasz). Belőlük sosem lehet eleget összegyűjteni. :D Épp ma rendeztem át őket. Felső sorban a vintage tape-ek, és a holdas-csillagos részleg kezdete, a második sorban a virágmintások vannak, mellette folytatva a holdas téma, bal oldalon rose gold színűek, utána jönnek a  TCMC és EMAS washik, majd csillagos vékony tape-ek, és a masnis szekció :) Jobb alsó sarokba beszúrtam a két overlay tape-et.



Lelőhelyek:

Magyarországon:
hasonlót biztos sok helyen be lehet szerezni :)

Én innen vettem:
UK-s amazon
Etsy-n
thecoffeemonsterzco
everyminuteastory

❤❤❤❤❤❤❤❤❤

És a végére csak úgy itthagyom Rebecca Bloomwoodot. :D Szerintem sokan tudunk vele azonosulni. :D


❤❤❤❤❤❤❤❤❤


A következő összeállításban majd összeírom a kedvenc matrica webshopjaimat! :)

Ez itt pedig az amazonos listám, de szerintem nagyjából felsoroltam a fontosabbakat. :)

My Favorite Stationery Items

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések