Elisa S. Amore - Unfaithful értkelés

 

No kérem szépen, végre elérkeztem a Touched saga második részéhez az Unfaithfulhoz! Kicsit régebben volt már, mikor a kezem ügyébe akadt az első rész. (2019 januárja) És nem meglepő módon a borítója miatt vettem meg, és a Fallen sorozatot juttatja eszembe. Gyakorlatilag nem is lőttem nagyon mellé, mert itt is az angyaloké a főszerep. Bár itt inkább Folthoz tudnám hasonlítani őket. Ők ugyanis a halál angyalai/katonái, az elhunyt áldozatok lelkeit gyűjtik össze, segítik őket át a túlvilágra. 

A második rész az első rész történései után öt hónappal később játszódik. Látszatra minden rendben, Gemmáéknak sikerült túljárni a halál eszén, így Evan biztonságban tudhatja szerelmét. Legalábbis úgy tűnik... 

Egyik alkalommal Drake boszorkányok kereszttüzébe keveredik, és onnantól kezdve máshogy kezd el viselkedni. 

Egyébként itt szóba kerül, hogy kinek milyen képessége van: Drake képes alakot ölteni, Simon emlékeket tud kitörölni, Evan uralni tudja az elemeket, és képes az emberek gondolatait manipulálni, (többek között) Ginerva pedig egy hatalmas erővel rendelkező boszi, aki tud olvasni mások gondolataiban, valamint a szobájában tart egy mérges kígyót. Szuper erős kombót alkotnak így együtt. És mostanra Gemmát is a családtagjuknak tekintik. De mivel ő egy halandó, így állandó védelemre szorul. Főleg, mikor világossá válik, hogy megint veszélyben van az élete, ugyanis valaki megint a nyomába eredt, és addig nem nyugszik, amíg nem jár sikerrel. 

Egyébként Simon és Ginerva egy pár, Evan és Gemma is, csak Drake az, aki egyedül van. Kicsit bepillanthattunk a múltjába, ő egy háborús hős volt, Evan talált rá annak idején, és ekkor derült ki, hogy Drake igaz szerelme meghalt, és a nyakában lógó dögcédulák egyikét neki tartogatta. Mivel már nem tudta a lánynak odaadni, így Evanhoz kerül, mert később testvéri kapcsolat alakul ki köztük. Drake sem, és Evan sem vált meg tőle soha. 

Egyébként izgalmas volt az aktuális rész, de úgy a könyv feléig nem igazán történt sok izgi. Mondjuk számomra túl átlátható volt, hogy ki lesz a fő gonosz, meg hogy mi fog történni. Amin ráncoltam a szemöldökömet, az az, hogy Ginerva néha nagyon túltolta a szerinte vicces szívatásokat… lásd, tábortűz, és kígyó esete. Meg az is túl sok volt, hogy folyton versenyezni akart Evannal. De Evan se sokkal jobb, Gemma folyton frászt kap a hirtelen támadt őrült ötleteitől…

Valamint szerintem túl nyálasra sikerült megírni a szerelmüket. Arra hajtanak, hogy ők legyenek minden idők legtökéletesebb szerelmes párja? -.-"  Félreértés ne essék, kedvelem a sorozatot, de ezeket ki kellett írnom magamból. Ha már választani kell a szereplők közül, akkor nekem Simon a legrendesebb és legjobban szerethető karakter. 

Néha olyan kis naiv volt Gemma, szó szerint nem látta a fától az erdőt. Például S P O I L E R következik!

.

.

.

.

.

.

Sok forró jelenet követte a másikat, és a végén végre lefeküdtek egymással! De! Egyetlen alkalommal sem említették, hogy védekeztek volna. Angyal ide, vagy oda. Szóval A történet végén hirtelen rájön, hogy terhes! De szó szerint egy perc alatt kitalálja, de előtte nem adta semmi jelét, hogy terhes lenne... de akkor és ott hirtelen beugrott neki, hogy késik a havi, és hogy jobb az étvágya. Hm, érdekes. :D 

S P O I L E R vége.


A másik a gyakori szóismétlés volt. :D a sardonically és a sarcastic szót rengetegszer olvastam. 

Folytatva a történetet, végül aztán vilgáossá válik, hogy ki is a hunyó, és a kis csipet-csapatunk kitalálja, hogyan lehetne kiiktatni őt. Persze, Gemma kell legyen a csali és aki végülis megmérgezi az áldozatot. Legalábbis ez volt a terv. De az áldozatunk képessége révén elhitetli a lánnyal, hogy épp Evannal beszél, így őt is beavatja ebbe a tervbe... oh my, te lány, hát hogy nem vetted észre, hogy nem a valódi Evannal volt dolgod?  o_O"

Az ál Evan kitalál egy jelszót, és azt mondja Gemmának, hogy akkor fogja tudni, hogy ő az igazi, ha ezt a jelszót megemlíti.... pffff. De mire összeadja, hogy 1+1 az kettő, addigra már késő. És így ér véget a második rész! Szóval egy erős függővéggel zárul, és nagyon nem örültem neki...


Idézetek:

S P O I L E R  A LE R T!!!


Just a few months ago, death had touched me with its icy fingertips, but I’d never felt this alive before.

...

Five months had already gone by since the beginning of my second life, the night I’d called a truce with death. But a dark feeling inside me made me suspect it wouldn’t last forever, that my covenant with fate was destined to be broken.

...

He raised an eyebrow and I hit him with the pillow. “You’re a clown, you know that? When are you ever going to stop teasing me?”

...

He watched me as I slipped out of his embrace and went to the built-in bookcase that took up an entire wall. Rows of well-worn books were lined up side by side like little soldiers. Their pages were yellowed by the centuries, their smell comforting.

...

“I can’t lie to you.” I paled. “I’m not entirely sure there won’t be consequences

...

of the statues in the celestial city.

...

Now that heaven was far away again, only the memory of a waking dream, the seriousness of what we’d just done burst on me in all its gravity. After all, who was I to have a secret like that revealed to me?

...


“Let’s skip school,” Evan proposed under his breath. “What?” “Let’s leave!” he said excitedly. “And go where? Are you out of your mind?”

...

“We have a whole day to make up for,” he said, assuming a seductive look to convince me. It was hard to ignore. “Evan William James!” I said, pretending to be scandalized. “What kind of Angel are you?” He moved his mouth close to mine, one corner curved in a sensual smile, and shot me a look that made my head spin again. “A dark one.”


...

“Are you sure this thing can fly so high up?” I teased, a smile still on my lips, trying to make myself heard over the sound of the engine. “I can take you to the moon if you want.”

...

“Promise me you’ll never leave me.” I couldn’t look him in the eye; the fear of losing him left me breathless. “I promise,” he whispered, his tone soothing but determined. “I’m not crazy, after all.” He hid a smile in my hair. “I’m not so sure about that,” I said with a grin that faded before the serious look on his face.

...

A bridge was coming toward us at incredible speed. “Evan!!!” I let out a desperate scream and met his terrified eyes. There was a sudden, brutal impact. Then, darkness.

...

He took my face in both hands and rested his forehead against mine, closing his eyes, then let out a long breath, blowing warm air on my face. “I just died for the third time,” he whispered, so softly I could barely hear him.

...

“When was the second?” Evan gave a deep sigh and smiled. “When I walked into the living room looking for you and you were gone.”

...

“You should reconsider being in a relationship with me,” I said with a grin. “It doesn’t seem to be very good for your health.”

...

Evan’s devastating remark. They’ve found you. I could think of nothing else. Someone was after me again, someone who wanted to kill me. I was on the run again. I was being hunted down again. Though I attempted again and again to drive it away, one thought filled my head incessantly: would I survive this time?

...

 A tarantula. I shuddered again. There was a tarantula on my shoulder. “Evan.” My voice was a mere thread. Or maybe I’d only imagined I’d said his name.

...

Fear is like a boomerang: no matter how far you throw it, it always comes back at you. 

...

Ginevra smiled mischievously. “For the first time, I’d say you’ve done pretty well. An Angel who’s hopelessly in love with you and a Witch and two Executioners who are prepared to do anything to protect you.

...

Can you think of a better team?”

...

“First you need to hear the hardest part.” His harsh tone made me flinch. “What could be more terrible than kissing Drake . . . and killing him?” I asked, forcing out the last two words. How would I be able to kill Drake if I could barely stand the mere thought of doing it? I studied their faces and waited.

...


A liknre kattintva megvásárolható 3,13 font-ért az Unfaithful


A sorozat következő része a Brokenhearted

Most £3.12 az UK-s amazonon. 





Találtam egy official oldalt a Touched Sagaval kapcsoaltban:

https://www.touchedsaga.com/touched-dreamcast


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések