Muti, mit olvasol! |Május 2.0.

Addison Moore

Ephemeral 

(The Countenance Trilogy, book 1.) 



Elég régóta megvan már ez a trilógia, így idén végre sorra került Addison Moore The Countenance sorozata. Az első rész címe a Ephemeral címet viseli, ami annyit jelent magyarul, hogy Tiszavirág életű. Szeretem egy helyen tudni a trilógiákat, főleg ebben a helyzetben, mivel ebben a kindle verzióban is mindhárom kötet egyben van meg. Nyilván időbe fog telni, mire végigérek, de legalább már megvan a helye az olvasónaplóban! ;-) Pont így tettem tavaly a Kanin Krónikákkal is. A második rész címe az Evanescent, vagyis tűnékeny, míg a befejező kötet az Entropy nevet viseli. (Entrópia)


Könyvinfók:

 Hollis Thatcher Press, 2016 

1038 oldal · ASIN: B01M0ILRBD

The Ephemeral Academy címen is elérhető. Lásd az amazonon!

 

2018-ban szereztem meg az UK-s amazonról. Akkor épp ingyen volt elérhető. Érdekes, hogy akkor nagyon megfogott a borító, de mai fejjel valószínűleg nem venném le a polcról. Mindenesetre izgalmasnak ígérkezik a fülszövege alapján! *-*


Az első rész fülszövege /angol/

The last thing Laken Stewart remembers is the oncoming car, then bursting through the windshield.

Two months dissolve without her knowledge and she finds herself in unfamiliar surroundings with strangers who not only profess to know her but insist she’s someone else entirely.

Laken discovers her long dead boyfriend, Wesley, has been thrown into this alternate world as well. He is quick to inform her she suffered a horrible fall and that her memory hasn’t fully returned. According to Wesley the other life she had – her name, her family, they were simply a side effect of her brain trauma.

In her quest for answers she meets Cooper Flanders, the son of her psychiatrist who readily believes every word she says.

Laken Stewart knows she died on that hot July afternoon, but now she’s alive – or is she?/


Magyar fordítás:

Az utolsó dolog, amire Laken Stewart emlékszik, az a szembejövő autó, amely aztán áttört a szélvédőn.

Két hónap telik el a tudta nélkül, és ismeretlen környezetben találja magát idegenekkel, akik nem csak azt vallják, hogy ismerik, de ragaszkodnak hozzá, hogy ő valaki más.

Laken rájön, hogy rég halott barátja, Wesley is ebbe az alternatív világba került. Gyorsan közli vele, hogy szörnyű balesetet szenvedett, és az emlékezete nem tért vissza teljesen. Wesley szerint a másik élete – a neve, a családja – egyszerűen az agyi traumája mellékhatása volt.

Válaszokat keresve találkozik Cooper Flandersszel, pszichiátere fiával, aki készségesen elhiszi minden szavát.

Laken Stewart tudja, hogy azon a forró júliusi délutánon halt meg, de most él – vagy mégsem?



DIY percek


Matrica papírra kinyomtattam a könyvek borítóit, kivágtam, és beragasztottam a füzetbe.(A bullet journal a Papershire webshopból van) Teljesen jó az is, ha csak sima papírlapra nyomtatjátok ki a könyvek borítóit! 
Használtam még egy nagyon szép virágmintás washi tape-et (Laurel Phelps Designs) és néhány rózsás matricát. (Harriet Wright Designs
Itt-ott befigyel pár kisvirág, ami arannyal fóliázott. (Little Bloom Paperie) A könyv adatait Papershire matricákra írtam fel. :) Vékonyan fogó tűfilcet, ollót, ragasztót és vonalzót használtam még. Azért írom le így részletesen, hátha valakit jobban érdekel. ^_^
.

.

.

.



.



✿✿✿


Róbert Katalin

Keresd ​az igazit! 

(Lélekfény 1.)



Aki ismer, az tudja, hogy Róbert Katalin a kedvenc magyar kortárs íróim közé tartozik. :) Volt már szerencsém olvasni tőle, így bátran ajánlom őt! (Ilyen volt a 6 hét a világ, a Szelidíts meg!, de már a polcomon csücsül a Kezdjetek ​el élni! is!)

Ez a történet különösen felkeltette az érdeklődésem, sőt én magam is terveztem hozzá borítót :) 

Bár amivel végül megjelent, az is csodaszép! *_*

Nagyon úgy fest, minden könyvét úgy fedezem fel, amikor már a borítótervezés szakaszában jár. :) 


Én ilyennek képzeltem el a könyvborítót:


✿✿✿



Számomra külön fontos ez a kötet, mert dedikálva van! *-*

A KMK online raktárvásárán rendeltem meg még tavaly tavasszal. 

Könyvinfók:

 Könyvmolyképző, Szeged, 2019

336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634577317

...

címkék:

fantasy, házasság, ifjúsági, kaland, kortárs, LMBTQ, magyar nyelvű, magyar szerző, meleg, regény, romantikus, sorozat része, sziget, utazás, váltott nézőpont


Fülszöveg:


Az ​utunkat tilalmak szegélyezik.

Egy távoli sziget elzártan élő népét különleges ajándékkal áldották meg az égiek: a tírek a Napésholdtól kapott társjegynek köszönhetően mindenki számára megtalálhatják az igazit.

Milo mindig társra vágyott, de nem kaphatja meg. Rá más sors vár. Amikor a mesterét szörnyű vádakkal perbe fogják, elindul kideríteni az igazságot. Olyan titkokat fedez fel, melyek az egész nép életét megrengethetik.

Deniel álruhában érkezett a tírek szigetére, titkos küldetést teljesít, és válaszokat akar, de ehhez találnia kell egy olvasót.

Amint megpillantja Milót, az élete egy csapásra megváltozik.

Vajon Milo az, aki megadhatja neki a válaszokat?

Elina mindig tudta, hogy a tökéletes társa csak Kellán lehet, noha társjegyük alapján tilos házasodniuk.

Aztán az olvasók döntése nyomán mindkettőjüknek el kell hagynia az otthonát, hogy valaki mással éljék le az életüket.

De Elina nem képes kitépni a szívéből Kellánt. Miért vonzódik annyira a fiúhoz, ha ez a vágy bűnös? Lehet, hogy ezúttal az olvasók tévedtek?

Hogyan ismerhető fel a lelki társunk?


Tiltott vágy, titok és izgalom egy ragyogóan eredeti fantasy regényben.

Ismerj meg a világot, ahol léteznek valódi kötödések, ahol a szerelem nem kérdés, hanem bizonyosság!


Harcolj a szerelemért!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések