Pamacska kalandjai

Pamacska kalandjai

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép házi cipő. Csodaszép norvég minták futottak körbe rajta. Két pompom csücsült az elején. Ám egy nap az egyik pompom leesett róla. A mamusz gazdája tűvé tette érte a házat, és szerencsére megtalálta. Ott hevert a lépcsőn, árván, egyedül. 

Nem volt szíve kidobni. Elővette a dobozkáját, amiben mindenféle kreatív hobbis dolgot tartott. 

Kivett egy pár szemecskét és ragasztót, majd a pompomra ragasztotta. 

Rövid tanakodás után a Pamacska nevet adta neki. Kiemelt helye volt neki az asztalon: az asztali lámpa alatt helyezkedett el. Saját mini lámpát és könyvet is kapott az újdonsült gazdájától.

Pamacsa úgy érezte, otthonra lelt. Körbenézett a szobában, és mindenhol könyveket látott. Ezek szerint gazdája egy könyvmoly. Ezen elmosolyodott. A szoba másik gazdája a számítógépéért volt oda. Furcsa dolog egy fekete dobozt így imádni, vajon mit tudhat, ami úgy odavonzza az embert? Tanakodott rajta. De látta, hogy ez nem megy a két ember kapcsolatának a rovására, akikről utólag kiderült, hogy férj és feleség.

Minden nappal egy picit többet tudott meg az emberek világából. Volt, aminek örült. De olyan információk is eljutottak hozzá, amit szívesen kihagyott volna. Mint például a globális felmelegedés, vagy az éhezés. Csak ránézett a szoba lakóinak az arcára, és máris kitalálta, hogy jó, vagy épp rossz híreket olvastak abból a fekete dobozból aznap. Meg valami kék és fehér színekből álló oldalt is böngésztek. Talán így tartják a kapcsolatot a nagyvilággal.

Nem telt el sok idő, és a másik pompom, Pamacska kistestvére is megérkezett, ő is ugyanúgy levált a mamusz elejéről. Nyilván kalandvágyó egy család az övék. Pami, a kisebbik, a fekete doboz feletti polcon kapott helyet, miután megkapta a pötty szemeit. Ott üdvözölte Susie, a Gekkó, Uhu, a bagoly és két mini maci őt. 

Elmesélték neki, hogy nagyon szeretnek itt, a két ember, akik évek óta velük vannak, a gondjukat viselik. És hogy már eddig is számos kalandban volt részük. Látták az elért eredményeiket. Hogy bár távol élnek a családjuktól, mindent megtesznek, hogy az álmaik valóra válhassanak. Mert közhely, de London valóban az a hely, ahol az álmok valóra válnak. Máskülönben Pamacska sem vált volna Pamacskává, hanem már rég egy szemétdombon találta volna magát, ha valaki más találta volna meg azon az estén. Még belegondolni is rossz, hova sodorta volna őt az élet… mert nem minden ember olyan jólelkű és gyermeki, aki inkább újrahasznosít egy tárgyat… 

Pamacska elborzadt a gondolatra, elsápadt egy pillanatra, habár nem látszott, mert egyébként is fehér volta bundácskája; és hálát adott az égnek, amiért ilyen szerencse érte őt. Rácsodálkozott arra, hogyan lehetnek ennyire különbözőek az emberek. Elég csak arra gondolnia, akik ebben a házban élnek. Van, aki csapkodja az ajtót, a másik hangosan beszél, pedig nem süket, a harmadik a szobában dohányzik, megint másik meg úgy süt-főz a konyhában, hogy nem szellőztet, így az egész lakás olajszagban úszik…arról nem is beszélve, hogy folyton csöpög a csap, mert nem zárják el rendesen…

Ha ő ember volna, egész biztosan próbálna alkalmazkodni, és odafigyelni embertársaira. Nem csapkodná az ajtót, illedelmesen viselkedne, átadná a helyét a buszon, útbaigazítaná az eltévedt turistát, próbálna hasznos lenni. Egy mozaik apró darabkája, és mégis egy fontos részlete. Mert ha mindenki csak egy ici-picit is odafigyelne, jobb lehetne ez a világ. 

De nem csak ő gondolta így, az összes többi plüss is, akik ebben a szobában laknak, Például Foxy, a róka, Snoopy, a kutya, Pusheen, a macska és Tappancs, a maci is. Mikor egyedül vannak otthon, akkor előbújnak a titkos rejtekhelyükről, (kinek mi: van hely a polcon a könyvek felett, az íróasztalon, de van, aki az ágyban alszik) és megvitatják az élet nagy dolgait. 

Mint a kerekasztal lovagjai, úgy ők is körbeülnek az ágyon, és itt mindenki egyenrangú. 

– Pusheen: Ha minden ember dorombolna, boldogabbak volnának! 

– Snoopy: Szerintem meg piros házban kéne lakniuk, és mindenféle történeteket írniuk az írógépükön. 

– Foxy: Erdőben kéne boldogulniuk mindenféle emberi kütyü nélkül, mint mi rókák is tesszük. 

– Tappancs: Vagy ahogy mi. 

Közben Knutie, a jegesmedve is csatlakozott hozzájuk: 

– Én csak azt szeretném, ha a mi fajtánk nem halna ki. 

Néma csend. Mindenki érezte a mondat súlyát. 

Pamacska együttérző pillantást vetett a fehér plüssmackóra. 

– Knutie: No, de jelen pillanatban az a célom, hogy mikor a gazdám hazajön a munkából, mosolyogjon, ha rám néz. Próbálok a tőlem telhető legmosolygósabb macipofival ránézni, hogy más esélye ne is legyen, csak elmosolyodni. 

Miközben mesél, csillognak a gombszemei. Nagy szeretet van bennük. Tudja, hogy az emberek világában nem könnyű helytállni, és bizony egy fárasztó nap után jól esik hazatérni az otthon melegébe, ahol szerető plüssök társasága vár mindennap. 

-Pusheen: Remek ötlet, csatlakozom hozzád! Olyan elbűvölő tudok lenni, ha akarok, hogy a gazdánk akaratlanul is behódol majd. Meglátod. Adj pár percet, és ott fog ölelgetni engem. 

A többiek felnevettek. Jó hangulat uralkodott a szobában. 

– Tappancs: az én kis gazdámnak is szüksége van egy kis boldogságra. Imádja a férjét, de a barátai és a családja hiányoznak neki. Próbál nem sokat rájuk gondolni, de ha szeretsz valakit, nem tagadhatod le az érzéseidet. Minden másabb volna, ha nem kéne egy idegen országban élni, távol a szülőföldtől. 

Végül mindenki megfogadta, hogy szuper aranyos lesz, és mielőtt a kulcs zördült volna a zárban, addigra mindenki visszamászott a saját helyére, ahogy a szoba lakói hagyták őket.