Sword Catcher Cassandra Clare UK Book Tour/London | Élménybeszámoló



Július óta vártam az október 25-ét, ugyanis akkor hallottam elsőnek arról, hogy mikor lesz UK turnén Cassandra Clare legújabb könyvével, a Sword Catcherrel, ami egyben az írónő első adult könyve is. Szerencsére még aznap sikerült is jegyet vennem, ami a könyvet is magába foglalta. 

Kérem szépen, végre elérkezett ez a nap is, szóval összegzem is dióhéjban! 

Az event helyszínéül a St James’s Church szolgált. A Waterstones Piccadilly könyvesbolttól pár percnyire volt gyalog. Pozitívan csalódtam a helyválasztásban, mert egyáltalán nem volt tömegnyomor, és volt ülőhely is. 

Hat órára értem a templom elé. (Egyik barátnémmal előtte a fent említett könyvesboltban volt találkánk, és ittunk egy-egy finom Pumpkin Spice Latte-t. Így nem kellett azon aggódnom, hogy nem érek ide időben.) Addigra már kb. ötvenen álltak sorba. 18:16-kor Cassie is megérkezett 🙂

Utána szállingóztak még szép számmal. Közben beesteledett, így nem volt értelme több fotót készíteni a tömegről 😃 De el lehet képzelni, milyen hosszúra nyúlt a sor! :) 




18:25-kor megindult az eleje, és elég gyorsan haladtunk is előre.

Belépéskor átvehettem a könyvem. 😊 Mire beértem, addigra elfoglalták az első öt sort, így a hatodik sorban jutott hely. De végül még így is viszonylag jól látható volt a beszélgetés. És milyen jó, hogy viseltem a szemüvegemet! Igyekeztem a pad szélén maradni. 

Meg kell hagyni, azért meg volt a feelingje a templomi látogatásnak! No meg az az érzés, hogy itt lehettem, lett egy szép új könyvem, és hogy másodjára is láthattam Cassandra Clare-t! 
*boldog könyvmoly*
Legutóbb szerintem 2018-ban voltam templomban, amikor ismerőseink keltek egybe. Szalad az idő! 





Az első fotó a Sword Catcherről. 
Hm, a sorok között nem voltak a legjobbak a fényviszonyok...

Könyvvel pózolni menő! :D




Az Interjúztató Chaya Colman volt. (Bibliofilles and Books Editor for Glamour UK) Az ő kérdései mellett a közönség soraiból is választottak ki pár jelentkezőt. Érdekes egyébként, hogy eddig sosem jutott eszembe, hogy tegyek fel kérdést. No, de majd legközelebb! Nagyon foglalkoztat például a könyvek elején a térkép rész. Hogy hogyan készül el, mennyire függ az illusztrátortól, és mennyire az írótól. Meg hogy mennyire fiktív? De egy biztos, a térképek a gyengéim!




Ezúttal nem volt kedvem jegyzetelgetni, de javarészt a történet felépítésről, és a főbb karakterekről volt szó. Volt pár szó az árnyvadász univerzumról is. Hamar eltelt a beszélgetés, azon kaptam magam, hogy már a sorban állok a dedikálásért és a közös fotóért. 

20:00-tól volt a dedikálás. Soronként haladtunk előre. Közben szóba elegyedtem a mellettem ülővel 🙂Olyan jó olyan emberekkel beszélgetni, akik hasonló érdeklődésű körűek!

Egész jól haladtunk. Profi csapat segítette a gördülékeny előrejutást. Pl. előre leírták a nevünket egy post it-re, és a könyv elejébe ragasztották. Amikor már majdnem sorra kerültünk, odaadtuk a könyvet az egyik segítőnek, ő pedig kinyitotta az írónőnek. Egy másik emberke pedig átvette a telefonjainkat, hogy készítsen vele fotót. A gesztus szuper, de nagyon hiányolom a profi fotósokat ezekről az eseményekről. 



Oké, nem volt egyszerű dolga a fotósnak, aki próbált egy épkézláb képet készíteni rólunk... :D (nem végeztem torna gyakorlatokat, eskü, csak szerintem épp nagy lelkesedésemben voltam, amikor az első képet készítette az event egyik segítője.)

 Sajnos nem sok minden jutott eszembe, így köszöntem neki, és mondtam, hogy örülök, hogy ismét találkozunk. :) Mondta, hogy reméli, hogy tetszeni fog nekem az új könyv, amit írt. Azt válaszoltam neki, hogy ebben egészen biztos vagyok! :D Fan girl üzemmódba kapcsoltam... jaj... :D Pedig fejben olyan sok mindent kitaláltam, de aztán aztán mindet el is felejtettem. 😅

 Mindenesetre egy élmény volt! :))))



Waterstones különleges kiadás. Fekete lapszél, bélyegzett táblák és az arany színvilág jellemzi.

Könyvkiadási infók:

Kiadó: Pan Macmillan

ISBN: 2928377167592

Oldalak száma: 480 érdekes amúgy, hogy 618 oldalas, és nem 480, mint ahogyan a weboldal írja.

Paraméterek: 234 x 153 mm


Alább mutatom a belelapozós videót:


Copyright © 2017-2023 Chili87's World blog


Figyelem! Minden itt található fotó és írás a saját munkám eredménye. Kimásolni, képeket elvinni szigorúan tilos! Megértéseteket köszönöm! ^_^

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések