Cassandra Clare - Lord Of Shadows értkelésem

kép forrása

Na, kicsit késve, de azért próbálom itt is összegezni az olvasottakat. 
FIGYELEM! Spoileres tartalom! Csak akkor olvasd, ha szeretnéd tudni, mi történt a második részben! (ami velősebb, azt halvány színnel írtam, ha szeretnéd tudni, jelöld ki...) 
A második kötet nagyjából ott folytatódik, ahol a Lady Midnight befejeződött. Kit a Los Angeles-i intézetbe kerül, és eleinte egyáltalán nem tetszik neki az új környezete, pedig Jace is meglátogatja, és próbál hatni rá. 
Julian és Emma kapcsolata feszültséggel van tele. Amióta megtudta a lány Jem-től, hogy milyen következményekkel jár beleszeretni a parabatai társába, kényszeresen el akar távolodni Jules-tól, hogy a fiú kiszeressen belőle. (Persze, ahelyett, hogy inkább őszintén elmondaná a fiúnak, hogy milyen tudás birtokába van, inkább megkéri Markot, hogy játssza el, hogy vele jár, és hitesse el ezt mindenkivel a környezetükben...) Julian annak legalább őszintén örül, hogy Mark az, akivel Emma jár, ha már vele nem lehet. 
A történet elején megjelennek a Centurió tagjai közül egy kisebb csoport, és az intézetben lesznek elszállásolva. A jelenlétüknek nem örül senki. Főleg Zara Dearborn vált ki ellenszenvet sokakból. Főleg, mikor Tökély Diego menyasszonyaként mutatkozik be, Cristina legnagyobb meglepetésére...

kiderül, hogy Malcom mégsem halott, igaz, csak árnyéka régi önmagának, leginkább úgy fest, mint egy zombi... Őrült vágya továbbra is Blacktornok vérét ontani. 

Az egyik fő cselekményszál Kieran megmentése Tündérföldén, ugyanis kiakarják végezni. Gwin Mark segítségét kéri, aki elsőre nemet mond, majd később mégis meggondolja magát. Cristinának ír is egy levelet, hogy elmondja, mire készül. Persze nem kell több, utána is megy Cristina Emma és Julian társaságában.
Julian bácsiákája, és elvben az intézet vezetője ( csak papíron, a gyakorlatban Julian intézi az ügyeket már 12 éves kora óta, persze a legnagyobb titokban, se Emma, se a fiú testvérei nem tudtak róla évekig. +1 infó: Malcolm évekig a család "barátja" volt, de mint kiderült, nem volt őszinte- és ő hozott a bácsikájuknak gyógyszert, hogy néha valamelyest visszazökkentse a normál szintre) nagyon nemes tettet hajt végre; önként jelentkezik Malcomnál, hogy így védje meg a családját. 
Diana, az intézet tanítója közben átmenekíti a kisebb Blackthorn testvéreket a londoni intézetbe egy portál segítségével, amelyet Catarnia Loss nyitott nekik.

Gwin és Diana között kialakulóban van valami ( én nagyon drukkolok nekik, olyan cukik lennének együtt!)
Rejtélyes módon megjelenik az intézetben Jamie is, Diego testvére, és Dru, a kisebbik Blackthorn lány rejtegeti őt a szobájában a többiek elől. A célja a fiúnak annyi, hogy beszélhessen Cristinával.
Ebben a részben Dru is nagyobb hangsúlyt kap: Kiderül, hogy egy magányos tini, akit nem kezelnek komolyan a felnőttek, de ő nem akar csak bébi csőszködni, és benne maradni a "teiskisgyerekvagy" skatulyába. A kinézete se átlagos, koránál jóval előrébb jár, teltebb alakja van. Viszont mikor találkozik a titokzatos idegennel, fontosnak érzi magát.

Még Tündérföldén vannak, amikor Cristina és Mark közelebb kerül egymáshoz, és kialakulóban lehet talán köztük valami, ki tudja ;-) Bár ott van elviekben Tökély Diego, akiről azt hitte Cristina, hogy talán ismét egy párt alkotnak, és nyilván Mark se csak poénból indult Kieran megmentésére...

Miután megmentették Kieran-t, kiderül, hogy nem emlékszik arra, hogy Markkal szakítottak, és hogy miket tett vele és a fiú családjával, de mivel Markéknak szüksége van Kieranra, hogy ő képviselje a Tündér királynőt a Klávé előtt, így nem fedik fel előtte a titkot. Viszont Kieran furcsállja, ahogyan Mark áll hozzá.
Visszatérnek a londoni intézetbe, s Kieran is velük tart, aki eleinte mindenkivel távolságtartó, de én egészen megkedveltem a karakterét. Meg az a haj! *-* Milyen menő már, hogy hangulata úgy változik, ahogy a hajszíne!

Egyébként egyszerűen ZSENIÁLIS húzás volt pont a londoni intézetbe menniük! Mivel olvastam anno a Pokoli Szerkezeteket, így könnyen magam elé képzeltem ismét az épületet, és úgy éreztem, mintha egy rég nem látott ismerőst üdvözöltem volna. Nem beszélve arról, hogy:
- Jessamine szelleme a mai napig ott van, és védi az intézetet;
- Bridget
- említést tesznek a Baker Street-ről is, ahol mindennap áthaladok! És ezt pont akkor olvastam, amikor a metróban állva vártam a metrómat!

Másik főszál Annabel Blackthorn és a Black Volume megszerzése. Malcom ugyanis végrehajtja  a vérmágiát, amikor Artúr önként megy feláldozni magát. Annabel felébred, ám Malcolm legnagyobb meglepetésére a lány megöli őt. (Mint kiderült, ő ezt nem akarta, és már 5 éve, amikor szintén próbálta feléleszteni mágiával, már azóta tudatánál volt, noha nem bírt jelezni) 
Ezt az egész jelenetet Julian még a Tündérkirálynőnél tett látogatásakor látta egy üveggömbön keresztül. Helyzetük nem egyszerű: meg kell találni Annabelt és a Black Volume-ot is.

Mindeközben Kit (Christopher Herondale!) próbál beilleszkedni az új környezetébe. Ty és Livvy társaságában tölti ideje nagyobb részét, és vehemensen tiltakozik az ellen, hogy ő is árnyvadász legyen, vagy hogy hosszabb távon is ottmaradjon. Még listát is vezet arról, ami nem tetszik neki az árnyvadász létben. :-D Bár nem vallaná be, azért Idris teljesen elvarázsolja, és talán nem is veszi észre, de ahogy telik az idő, egyre jobban érzi magát a Blackthorn ikrek társaságában. Meg azt se sok kezdő árnyvadász mondhatja el magáról, hogy amióta megtudta ki is ő valójában, rögtön két intézetben is volt szerencséje látogatást tenni. Ty-tól megkapja élete első állandó rúnáját is, a voyance rúnát, amelynek köszönhetően látja a szellemeket, ami egyébként Herondale tulajdonság. Így néha beszédbe elegyedik Jessamine szellemével :) 

Amikor már nem várnánk váratlan fordulatokat, akkor hirtelen több minden is lezajlik:
megjelenik Helen és Aline!!! Ez szívet melengető jelenet volt <3 felébredt a remény, hogy esetleg ők vegyék át az intézet irányítását;
Magnus rossz bőrben van, újabban sorra betegednek meg a boszorkánymesterek, köztük Tessa is, és ők Jemmel azon vannak, hogy megkeressék a gyógyírt a bajra;
Annabelnek írt Ty egy szívhez szóló levelet, amelynek hatására hajlandó megjelenni a Klávé előtt, és amikor Robert Lightwood arra utasítja, hogy miközben azt mondja, hogy valójában ő ölte meg Malcolm Fade-et, és nem Zara Dearborn,(merthogy azt állítja, hogy ő volt, és apjával a Los Angeles-i intézetre fáj a foguk)  fogja meg a végzet kardját, a lány önvédelmi mechanizmusa kissé túlműködik, és ezáltal Robert halálát idézi elő. Felmordul a terem, eluralkodik a káosz, és még valakit elveszítünk: Livvy-t! :-( Hát ezt nem tudtam elhinni elsőre sem, de most sem, amikor írom ezeket  sorokat. Komolyan MIÉRT? Miért kellett átmenni GoT-ba, és öldökölni a kedves(ebb) karaktereket? Azért én még reménykedem, hogy úgy járunk, mint Pamela a Dallasban... és hogy felébredve látja Bobby-t a tusolóban... who knows, még bármi megtörténhet, egy év és fény derül az igazságra...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések